ossejt.lap.hu

Tartalom:

Miért tárolják el a köldökzsinórvért?

Gyógyászati szempontból az őssejt rendkívül fontos. Ha gondoskodunk megőrzéséről, akkor nagyon sokat tettünk gyermekünk jövőbeli egészségéért, hiszen ha szükség lenne rá, a saját köldökzsinórvérből nyert őssejt kilökődése nem fordulhat elő. Sőt, gyakran jól alkalmazható a vérrokonok esetleges gyógyításában is. Az őssejt levétel ára ugyan igen magas, ám így is egyre többen élnek vele. Az őssejtbank költségeit leginkább a köldökzsinórvért évtizedeken át folyékony nitrogénben való tárolás teszi ki, amit normál esetben a méhlepénnyel együtt hulladékként megsemmisítenék. Ebből következik, hogy ennek levétele sem az újszülött, sem az anya számára semmilyen veszteséget nem jelent. A tudósok folyamatosan keresik a sejtek felhasználásának újabb és újabb lehetőségeit, a végső cél, hogy elő lehessen állítani olyan szöveteket, vagy akár szerveket, melyekre a betegnek éppen szüksége van. Az ossejt.lap.hu még számos érdekességgel szolgál a témáról, segíthet eldönteni, hogy születendő gyermekünk esetében éljünk-e ezzel a lehetőséggel.
forrás:www.napidoktor.hu
Meghatározás:

Az őssejtek olyan speciális sejtek, melyek osztódásra, önmaguk megújítására képesek. Át tudnak alakulni más, egyedi funkciót betöltő sejtekké, pótolva így akár az elpusztult sejteket, szöveteket.A köldökzsinórvér őssejtjei nemcsak a vérképző szervek regenerációjában játszhatnak kulcsszerepet, de sok más szövet helyreállításában is.

Startlap kiemelt témák

NőknekStartlapFérfiak

Partner oldalak

ÁllásHázipatika - egészség, betegség, életmódKönyv: Polc.hu a könyváruház